Rólunk

“VENDÉGEK, kik Petzékhez betértek,
agancsos termünkben, kandallónk melege
mellett, megpihenhettek!
Kemencénk kincseiből, pincénk nedűiből,
hiányt itt nem szenvedtek!
Ha kedvetek úgy hozza, jó muzsika mellett,
táncra is perdülhettek!”

Petz Márton borospincéje 2002-ben nyitotta meg kapuit. Akkor még csak azzal a szándékkal, hogy a hozzá ellátogató barátait saját készítésű, minőségi szőlőből készült boraival kínálja.

Ezek a borok évről-évre egyre elegánsabbak, gömbölyűbbek, szebbek, nemesebbek lettek. Egyre több lett a barát is, akik azért látogattak el hozzá, hogy ízlelgessék borait.

Manapság éves szinten a borok több megmérettetésen is részt vesznek, helyi, környékbeli illetve országos szintű (Német Nemzetiségi Borveseny-Mecseknádasd) borversenyeken is; ahol kiválóan szerepelnek.

Petz Márton nevéhez fűződik a Vecsési Borverseny megszervezése és lebonyolítása, amelyre minden év márciusában kerül sor. A rendezvény egyre több látogatót vonz és egyre több vecsési, illetve környékbeli borosgazda hozza el borait a szakértő zsűri elé.

2009-ben megalapította a Vecsési Borbarátok Egyesületét, amely a Vecsésen borral foglalkozó gazdákat egyesíti. Az egyesület lelkes résztvevője a helyi rendezvényeknek, többek között a méltán nevezetes Vecsési Káposztafesztnek.

A Petz Családi Pincészet vendégháza 2010 tavasza óta várja az idelátogatókat. A hangulatosan berendezett, 40 férőhelyes rendezvényterme alkalmas családi események, baráti összejövetelek, céges rendezvények lebonyolítására, mint például születésnap, névnap, osztálytalálkozó, partnertalálkozó, keresztelő, elsőáldozás, bérmálás, konfirmálás, eljegyzés, esküvő, házassági évforduló, tejfakasztó.

Szeretettel várjuk bejelentkezését, töltsön egy felejthetetlen estét a Petz Családi Pincészet vendéglátásában!